Azzal, hogy fejlődik a tudomány, egyre több dolgot hoznak létre, legtöbbet azért, hogy segítse a mindennapjainkat. Értem én, de tényleg szükségünk van ennyi mindenre? Szeretem a modern dolgokat, mindig is érdeklődtem a műszaki holmik iránt, de ugyanakkor számomra bosszantó is, hogy mindent gépiesíteni akarnak, hogy lépten nyomon a modern technológia eszközeibe botlunk.

Legutóbb egy mosópor reklámon akadtam fenn teljesen, ahol egy nagyjából 9 éves kisfiú szelfizik egy okostelefonnal. Értem én, hogy az egyre nagyobb kínálatot egyre több és nagyobb felületen kell reklámozni, de hogy egy gyerekkel, az nálam nem játszik. Szó se róla, ma már az iskolásoknál kell, hogy legyen telefon, hiszen különböző szakkörökre és foglalkozásokra járnak iskolán kívül, nem baj, ha tudja min értesíteni a szüleit, ha kell. Na de biztos, hogy kell az okosteló ehhez? Aztán otthon szörnyülködik a szülő, hogy a csemete honnan hall ilyen meg olyan dolgokat, milyen videókat néz és kikkel beszélget. Elborzadva látom, amikor az utcán a kisiskolásoknál ilyen készüléket látok. Nem nekik való.

Nekünk pedig nem létszükséglet. Kényelmesebb, hiszen egy dologgal sok másikat helyettesítünk, de nem feltétlenül KELL a mindennapjainkhoz. Azért írom a bejegyzést, mert az elmúlt héten egy jóval butább telefonra voltam szorulva, mint az előző készülékem, de ugyanakkor nem is bántam. Kevesebb rajta a lehetőség, az ember nem veszi elő fél percenként, csak hogy nyomkodja és frissíthesse. Odafigyel a partnerére miközben beszélgetnek, nem pedig azt várja, mikor jelenik meg egy újabb értesítés a képernyőn. Szerintem szomorú látvány, amikor egy baráti társaság összeül, de ahelyett, hogy egymás társaságát élveznék, a neten lógnak. Tudni kell letenni a kezünkből, hiszen nem megy sehová. De ehelyett azt vesszük észre, hogy egyre inkább a technológiától függünk, ami nem túl egészséges.

Nem fogok hazudni, megváltás volt, amikor tegnap végre megérkezett az új telefonom, de nem csüngök rajta. Használom, amire kell, kihasználom néhány alkalmazás előnyeit, de nem esek kétségbe, ha éppen lemerül vagy nincs wifi a közelben. Az embereknek újra meg kellene tanulnia társasági lényként viselkedni, és nem csak az emojik és értesítések világát használni. Örüljünk, hogy vannak dolgok, amelyek megkönnyítik a mindennapjainkat, de eközben ne felejtsünk el emberek maradni. Ne függjünk egy darab műanyagtól vagy az ingyen wifitől.

Használjunk újra határidőnaplót, a gyerek kezébe pedig tablet helyett adjunk játékot,könyvet, ha unatkozik. Élvezzük úgy a mindennapokat, hogy ne kelljen hozzá feltétlenül az internet. Aki teheti, próbálja ki, milyen egy nap telefon nélkül, vagy egy egyszerű mobillal.Át fogja értékelni az eddigieket és mások kerülnek majd az előtérbe.

Tanuljunk meg újra figyelni egymásra.