DIY feliratok a lakásba

Kép 311

Sok vloggernél - főleg külföldinél - látni, hogy a lakásban a falon, a polcon ott van egy-egy felirat. Egy inspiráló szó, a nevük vagy csak egy betű. Ez nagyon mutatós, ám itthon még mindig nem sok helyen kapni kész feliratokat vagy variálható betűket. Magam is régóta szeretnék már hasonlót, be is kerültem egy projektbe, így az eszközök adottak lettek.

Kép 304

  • festék
  • ecset
  • ceruza
  • nyomtatott betűk
  • karton, kis táblák
  • olló

Kép 299

 

Kép 314

A táblákat lefestettem egy színnel, de ha fehéren hagyjuk is jól fog mutatni a fekete betűkkel. Félretettem őket száradni, addig kivágtam a betűket, itt minél pontosabban igyekeztem dolgozni. Egy napra félretettem száradni a táblákat, majd a betűket elhelyeztem rajtuk, ahogy szerettem volna és sablonként használva körberajzoltam őket egy puha hegyű ceruzával, hogy ne sértse fel a festéket. Ezután egy kis ecsettel és akrilfestékkel kitöltöttem a betűket, én minden esetben fekete festéket használtam, hogy egységes legyen a végeredmény.

Kép 313

Ezután már csak ki kell tenni a polcra, vagy ha a falra szeretnénk, akkor egy kis drótból akasztót hajlítani és felragasztani a hátuljára, így a falra is fel tudjuk lógatni. Szerintem nagyon jópofa dolgokat lehet kihozni, variálni a színeket, a betűk méretét és típusát, így a boltban készen kapható feliratok helyett megalkothatjuk a sajátunkat, ami igazán illik hozzánk.

Kép 312

A bejegyzés trackback címe:

https://konora.blog.hu/api/trackback/id/tr2516365350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása