Mivel az előző részt sokan kattintottátok, ezért már hozom is a következőt. A menta-ezüst kombinációról szinte mindenkinek a Tiffany doboza ugrik be, ami utánozhatatlan zöld színben pompázik és ezüst szalaggal díszített. Ez a gyönyörű színkombináció bizony a körmeinken is jól mutat!
Egy kékes beütésű mentazöld lakk kell hozzá, nem pedig az élénk, pasztell árnyalatú menta. Az ezüst színű lakknál fontos, hogy jól pigmentált legyen, másképp 4-5 réteget is felkenhetsz és még úgy sem biztos, hogy teljes lesz a fedése. Ez a színpáros a körmökön igazán üdítő látvány, hiszen a zöld lakk különleges, az ezüst pedig gyönyörűen mutat, ahogy játszik rajta a fény. Nagyon nőies összeállítás, pedig ha csajos manikűrről van szó, mindenkinek a rózsaszín és piros árnyalatok ugranak be.
Egy zöld lakk is lehet nőcis, ha a megfelelő árnyalatát kenjük fel és olyan lakkal párosítjuk, ami erősíti a csajos oldalát. Ez a Tiffany kombináció igazán trendi lehet tavasszal, nem tudsz mellélőni vele. Én díszítőcsík használatával festettem rá egy minimális mintát, fontos, hogy ne essünk túlzásba és hagyjuk érvényesülni a színeket, éppen ezért a köveket vagy a feltűnő mintákat hagyjuk meg máskorra.
Elő azokat a zöld lakkokat, mindenkinek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.