A legjobb tavaszi-nyári táska kollekció

Bizony, így február 20. napján már ideje a tavaszról, hovatovább a nyárról beszélni, a divatvilágban legalábbis mindenképp.

 

A magyar márkák között a legelső, amit igazán a "magaménak" éreztem és érzek a mai napig is, az a Zoe Phobic. A táskáiban úgy jelenít meg érdekes színeket, textúrákat és mintákat, hogy a táska mindeközben hordható marad a hétköznapi és az extrább szettekkel is. Az első tervezői táskám is tőlük van, azt hiszem, ez mindent elárul.

 

 

Néhány hete sejtelmesen osztották meg a kollekció egy-egy kis apró részletét itt-ott és már azokból sejteni lehetett, hogy ismét olyan darabok készülnek, amelyeket mindenki akar majd. Így lett! Néhány napja már kapható a HAVANA tavaszi-nyári kollekció és túlzás nélkül állítom, hogy mindegyik darabja gyönyörű és nagyon nehéz a választás közöttük. (Azért lett ám kedvencem!)

A márka egyébként minőségű műbőrrel dolgozik és tényleg minőségről beszélhetünk, a 7 hónapja nyúzott táskámnak még mindig semmi baja, így bátran merem nektek is ajánlani. Sehol egy varráshiba, nem repedt meg a műbőr, nem foszlik és még mindig olyan gyönyörű, mint amikor megvettem.

Mi a mostani kollekció? Gyönyörű bézs, fekete, púderrózsaszín és metál színekben pompázó csodák, itt-ott márvány és holo mintás részletekkel feldobva. Hátizsák, nagyobb táska, oldaltáska és neszeszer is helyet kapott a HAVANA-ban, így bármelyiket is preferálja a vásárló, talál majd a kedvére valót.

 

Purr clutch

 

Kétségkívül a legédesebb és legötletesebb darab! Két édes cicafüllel bolondította meg Ágó, így téve egy picit extrábbá a hétköznapi táskát. Macska-imádóknak kötelező!

 

HVN backpack

Egyértelműen hódít még a hátizsák mánia, így természetes, hogy helyet kapott a kollekcióban... 3 is! Fekete, púder rózsaszín és metál színben is elérhető, így kedvünkre választhatunk.

[gallery columns="1" size="full" ids="5832,5831,5830"]

 

HVN makeup bag

 

Hogy a sminkőrülteknek se kelljen lemaradniuk a márkáról, érkezett két nagyobb méretű neszesszer is, cipzárral zárhatóak, szóval utazáshoz is tökéletesek. Fekete és púder színben rendelheted meg!

[gallery columns="1" size="full" ids="5828,5829"]

 

AGATA

Két nagyobb méretű shopper táska is lapul a kollekcióban, igazán elegáns kivitelezésben, így ha tele is pakolod, csinos marad és nem fog úgy festeni, mint egy óriási szatyor. Fekete, púder és bézs színekben tudod megrendelni, válaszd a kedvenced!

[gallery columns="1" size="full" ids="5825,5826,5827"]

 

BOMBÓN - Limitált darabok

Jöjjenek a kedvenceim! Ezek a hosszú vállpánttal ellátott táskák nálam mindent visznek, főleg a limitált darabok- a kedvencem egyértelműen a Bombón blue, szerelem volt első látásra.

 

A Bombón rose egy fokkal visszafogottabb darab, hiszen nem kontrasztos színekből készült, de így is eléggé feltűnő marad, köszönhetően a fedél mintázatának.

Az igazi nagyágyú a Bombón rainbow, aminek púder az alapja, a fedele pedig a szivárvány színeiben pompázó anyaga van. Trendkövetőknek beszerezni kötelező!

 

Bombón

Van két állandóan  kapható lakója is a Bombón vonalnak, mégpedig egy egyszerű fekete és holo anyaggal megbolondított fekete darab. Aki nem szereti a színeket, azoknak ezek tökéletes választások lehetnek.

[gallery columns="1" size="full" ids="5823,5821"]

 

A márvány minta szerelmeseinek is kedveztek! A Bombón rose marble egy gyönyörű darab, a márványtól pedig különleges és elegáns egyszerre.

 

ELISA

Trapéz formájú hátizsákot mindenkinek! Nem csak alakja, de a kivitelezése is különleges, hiszen megkapta a márkára jellemző háromszög alakú fedelet, de efölött befigyel egy a táska színével azonos szegély is. Neked a rose marble, a black marble vagy a black holo a kedvenced?

[gallery columns="1" size="full" ids="5816,5817,5818"]

Ugye milyen káprázatosak az új táskák?Én igyekszem lecsapni a limitált Bombón blue rose-ra, de ha lemaradok róla, akkor is beszerzem majd a HAVANA kollekció valamelyik darabját.

Egy biztos, a ZP még mindig az a hazai márka, aki a fast fashion darabok árán olyat nyújt, ami egyedi és minőségi.

A bejegyzés trackback címe:

https://konora.blog.hu/api/trackback/id/tr9316365486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása