Az a jó abban, hogy saját házban várhatom az évszakokat, hogy sokkal jobban odafigyelek arra, hogy cserélgessem a dekorációt is. Hétvégén elpakoltam végre az adventi koszorút és minden mást, ezzel együtt az ajtódíszt is, amit ideje tavaszira cserélni.
Mivel hétvégén és ma is az udvaron ténykedtem ebben a jó időben, így nagyon ki tudtam élvezni a napsütést és elkapott a tavaszi hangulat, el is mentem beszerezni néhány kelléket az új kis ajtó koszorúhoz. Először művirágokkal szerettem volna díszíteni a fonott alapot, de rájöttem, hogy ahhoz vagy apró virágok, vagy nagy koszorú alap kellene.
Aztán megláttam ezeket a cuki fa elemeket és el is engedtem a dolgot. Nem vittem túlzásba, de így is szuper mutatós dekorációt készítettem és nem került az alapanyag 2 ezer forintba se! Szerintem a legtöbb kész koszorú nem lehet ennyiért megkapni, ráadásul ez igazán egyedi.
Nem túlzok, 15 perc alatt elkészült, nem értem a 20 perces sorozatom végére és már készen is volt ez a kis cukiság. Az alapra egyszerűen csak felragasztgattam a dekorokat, direkt csak az egyik sarokba, nekem ez a megoldás tetszik igazán, a téli ajtódíszünk is így készült.
Fentre belógattam a baglyot (annak lecseréltem az akasztóját fehérre), lentre is választottam egy kis rókát, így nagyon vidám lett az összhang, a fehér koszorúalapot pedig egyenesen imádom, remekül mutatnak rajta ezek a színek, biztosan ez lesz a kopogtatónk még évekig.
Összességében mindenkinek ajánlok hasonló elven elkészített dekort, mert nulla kézügyesség kell hozzá, egyáltalán nem költséges, na és 15 perce mindenkinek akad!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal