Kösz nem, diétázom!

Aki olvas egy ideje, az tudja, hogy a fogyás, sport, egészséges életmód mindig téma volt a blogon. Aztán mindig abba is maradt, mert feladtam. Rémlik, igaz?

 

Az ember mindig azt mondogatja, amikor újból belevág, hogy ez most más lesz. Én is így indultam el az úton, hogy na majd most megcsinálom végre! De ott volt bennem, mélyen, hogy azért benne van a pakliban, hogy megint fel fogom adni. Mint az elmúlt években annyiszor. Pedig a mérleg mindig csak többet és többet mutatott. Elkeseredtem, hogyan juthattam eddig, hogy undorítónak tartom már a testem, mégsem tudtam magam rávenni arra, hogy elkezdjek végre tenni ellene. Imádok enni, szeretem a csokit, a gyorskaját, a vasárnapi ebédeket. Pedig az 5 évvel ezelőtti alakom mennyire csodás volt, most meg itt tartok.

 

Néhány héttel ezelőtt ismét elém került a Lifet!lt, amit korábban is ismertem, követtem a közösségi médiában, de drágának tartottam és hát nem voltam kellően lelkes. Most viszont újból elém került egy csoportban egy lány által, beszélgetésbe is kezdtünk, majd azon kaptam magam, hogy elhatároztam, napok múlva belevágok. A Közös Fogyás programot választottam, amely összesen 19 hetes, 4 szakasz épül egymásra. Be is vásároltam az étrendnek megfelelően és belevágtam. Rögtön az elején tudtam, hogy ez lesz az én utam. Le kellett mondanom az éltető kávéról és olyan dolgot is hajlandó voltam megenni, amit egyébként nem szeretek, de oda volt írva, így kimértem és megettem, nem volt kibúvó.

Teltek a napok, éhes voltam, fájt a fejem, akartam a kávét. De nem adhattam fel rögtön az elején! Így napi egy kávét megengedtem magamnak a fejfájás ellen, így szépen el is tudtam hagyni, ami durva, mert rettentően imádom és napi 4-5 simán lecsúszott. Nem mondom, hogy időnként nem fogok egyet meginni, de nem vedelem többé, ami csak hasznomra válhat.
Egyre jobban belejöttem a méricskélésbe, a folyadékbevitellel szerencsére sosem volt bajom, így 4 liter simán lecsúszik. Megtanultam, mit hogyan készítsek el, hogy ízlik, meddig süssem vagy pároljam, így 3-4 napra előre dobozolhattam mindig, ami nagy segítség volt. Ami viszont meglepő, hogy bár fárasztó, de mégsem esik nehezemre kétféle étellel készülni, hiszen a párom nem csinálja velem, neki rendesen főzök, kóstolás nélkül ugyan, de eddig remekül megy.

Az 1. program, azaz a 4. hét végére értem és életem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem! Mióta megszoktam kávé nélkül az első pár nap után, azóta egyáltalán nem fáj a fejem, pedig 2-3 naponta szenvedtem migrénnel a diéta előtt. Ez megszűnt. Nem vagyok éhes az étkezések között, ami az első 2-3 napban igazán nehéz volt, mára már ebédtől este 6-7 óráig kibírom és akkor vacsizom. A szervezetem tiszta, hiszen minőségi tápanyagot kap, jó a közérzetem, erősen beindult a fogyás és heti 3-4 alkalommal futok vagy bicózok. A narancsbőröm gyönyörűen simul (kollagént is szedek) és máris egy picit jobban érzem magam a ruháimban. Az arcbőröm is hibátlan, egységes, fel van töltődve. Nehéz női napjaimon kívül egyáltalán nem vágytam édességre vagy szemét kajára, ehetnek és ihatnak körülöttem bármit, a legcsekélyebb jelét sem mutatom a szenvedésnek. Jókat eszem, finomak az ételek, bőségesek a mennyiségek és változatosan tudom őket elkészíteni.

 

A lényeg, hogy zseniálisan érzem magam és szuper 4 hét van a hátam mögött, szenvedés és éhezés mentesen. Egészségesen fogyok, nem pedig önsanyargatással és maximálisan élvezem, amit csinálok. Sok van még hátra, míg elérem a célomat, de most olyan jó, helyes úton haladok, mint talán még soha. Nem esik nehezemre és ez talán a legfontosabb ahhoz, hogy végig tudjam végre csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konora.blog.hu/api/trackback/id/tr2816365876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ava Ava 2020.09.15. 11:10:22

És utána mi lesz? Egyszer véget ér a kúra. Vagy talán folytatod életed végéig? A barátaim 100%-nál nem váltak be az időszakos változtatások, pedig volt, aki 3 évig is csinálta, úgymond az életmód változtatást. Aztán családi változás jött be, megváltozott az egész élete, és elég volt 1 év, és nehezebb volt, mint azelőtt bármikor. Valami olyan kellene, amit az átlag ember meg tud fizetni, anyukák idejébe, és dolgozó emberek idejébe belefér, stb.

Norcsoo 2020.09.15. 11:19:43

Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér, aki egyébként is szokott főzni, így aki az időre fogja, hogy nem tud magának ételt készíteni, az mit eszik egyébként? :D

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása