Miközben az abonett kenyérből és csirkemellsonkából készült szendvicsemet rágcsálom, gondoltam ideje nekiülni ennek a bejegyzésnek. Az egészséges, tudatos étkezést még alig ismerem, de szeretném bevenni a mindennapjaimba. Kezdésként reggelire már régóta zabkását és variációt eszem szinte minden nap, a munkahelyemen pedig abonett kenyeret, gyümölcsöt rágcsálok a főétkezések között. Na de itthon...anyuka elém pakol egy isteni paprikás krumplit és ne egyem magam rosszullétig? Hát hogyne! És ez a gond, hiába figyelek reggel és munkaidőben a kajámra, ha délben púpos tányérokat rakok magam elé. Egyelőre megpróbálom csökkenteni a főtt étel mellé fogyasztott kenyérmennyiséget, ami nagyot segíthet. A vacsorát már rég elhagytam, ha mégis megéhezem, a poszt elején említett "menü" tökéletesen elég. Pont. Tudom, nem mindjárt világmegváltó életvitel, de valahol el kell kezdeni, ugye?
A mozgást számtalanszor elkezdtem már. Bírtam hetekig, 1-2 hónapig, aztán ismét erőt vett rajtam a lustaság, az úszógumimmal kézen fogva járnak azóta. Megelégeltem. Igen, sokszor belefogtam már, miért sikerülne most? Talán nem fog. Most vezetem a napi mozgásomat, gyakorlatokat, azok mennyiségeit és a kilóimat, ez talán ad egy plusz rendszert. Talán az is motivál majd, hogy itt most közzéteszem a nagy terveimet és akkor már legyen is belőle valami, különben leégek. Arra pedig nincs szükségem!
Hétfő óta edzem/tornázom itthon ismét, Nati, az A cup of my life írójának egy facebookos bejegyzése adta meg az utolsó löketet a mozgás felé, innen is köszönet.
Mozgás terén szeretem a változatosságot, a youtube-on ma már annyi a fitness-videó, mint égen a csillag! A következő ilyen bejegyzésemben majd megosztom veletek a kedvenceimet. Instagramon is követek néhány felhasználót, akik szuper tippeket és gyakorlatokat osztanak meg velünk a profiljukon, érdemes követni például @kayla itsines-t, aki elképesztő eredményeket posztol, többek között az ő könyvéből is végzek gyakorlatokat.
Készült kezdeti fotó és súlymérés is, ezt önbizalom híján csak eredmények után fogom megosztani veletek. Remélem sikerül kitartanom és elérnem azt az alakot, amit szeretnék. Rendszeresen szeretnék ilyen posztokat hozni, hiszen hiába van több blogon is hasonló sorozat, több motiváció többet ér. :)
Célom? A tavaszi ruhavásárlás során ne tegyem vissza sorra a csinos felsőket és siránkozzak azon, hogy nagy a hasam, hogy jól érezzem a bőrömben, hogy FITT legyek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.