Sziasztok! Régen volt már ilyen jellegű ajánló a blogon, a legutóbbit IDE kattintva érhetitek el. Most egy különleges lányt mutatok be Nektek. Anna abban tűnik ki az eddigi interjú-alanyaim közül, hogy ezüsttel dolgozik. Kedvelem ezt a fémet, magam is ezt hordom a legszívesebben. Elegáns, időtálló, egyszerű. Anna facebook oldalát nem régen fedeztem fel, rögtön írtam is Neki, hogy szeretném bemutatni őt az Ajánló keretein belül, mert megfogott a munkája. Beleegyezett, így íme egy kis interjú, majd jöhetnek a mesés ékszerek. :)
Mióta foglalkoztat az ékszerek világa? Mikor döntötted el, hogy saját márkát indítasz?
Nagyon korán belecsöppentem a fémek világába apukám révén, aki ötvös iparművész, és mivel a házunk végében volt a műhelye, nagyon sok időt töltöttem mellette. Nem az ékszerkészítés a főprofilja, de ettől függetlenül gyönyörű ékszereket tervezett és készített, ezeknek a folyamatát volt szerencsém végigkísérni és feltehetően már akkor beleszerettem ebbe a szakmába. De aztán feledésbe merült, úgyhogy nem mondanám, hogy tudatosan készültem erre a pályára. A saját márkámat 2010-ben indítottam el, miután végeztem az iskolában, és nekiálltam a saját tervezésű ékszereimet készíteni.
Egy-egy darab megtervezésekor mik voltak a fő szempontok? ( anyag, szín, közönség, stb.)
Egyelőre főként ezüsttel dolgozom, arannyal megrendelésre szoktam. Igyekszem olyan ékszereket készíteni,amelyek viselőjük szívéhez nőnek és nélkülözhetetlen darabok lehetnek a mindennapokban. De tervezek olyan ékszereket is, ami a másik véglet, ami egy bizonyos öltözethez, vagy alkalomhoz, vagy egy bizonyos időszakhoz kapcsolódik.
Mikor érted el az első sikeredet, melyet igazán annak tudtál elkönyvelni?
Amikor 2010-ben megnyertem egy pályázatot a tervemmel , én így készíthettem el abban az évben az Év Biodiverzitása díjat. Nagyon örültem, hogy az én ötletemet választottak, és a mai napig nagyon szeretem azt a munkám. A másik , hogy 2011-ben volt szerencsém egy saját, önálló kiállítást rendezni, ami fantasztikus, leírhatatlan élmény volt!
Kipróbáltál korábban más stílusú ékszereket is? Honnan jött az ötlet, hogy a nemesfémet vedd alapanyagul?
Valahogy ez számomra magától értetődő volt. Nekem az ékszer az fém. Az ezüstöt amúgy is nagyon szeretem, én magam is ezüst ékszereket hordok.
Segíti valaki az ékszerek tervezését, engedsz valakinek beleszólást?:) Mi inspirál, amikor egy új darabon dolgozol?
Egyedül tervezek. Nem is dolgoztam együtt még senkivel, bár egy kollekció erejéig szívesen kipróbálnám a közös munkát és ha minden igaz, akkor a közeljövőben lesz is erre lehetőségem . Az inspiráció számomra egy megfoghatatlan dolog. Nem tudok konkrét dolgot megfogalmazni, hogy mi ihlette ezt vagy azt, minden hatással van rám, amivel, akivel kapcsolatba kerülök, amit látok, amerre járok.
Melyik a számodra legkedvesebb kollekció/ékszer? Nehéz döntés lehet, de biztosan van, ami a legközelebb áll a szívedhez.
Hát igen, ez egy elég nehéz kérdés. De talán a White Love kollekcióra tudnám most azt mondani hogy a kedvencem. Ha csak egy ékszert kell mondani, akkor az Én kis kertem gyűrűt nagyon szeretem. De új kedvencek mindig születnek.
Ezen rövid kérdéssorral bepillantást nyerhettek a mesés ékszerek készítőjének világába. Azért fogtak meg az ékszerei, mert amennyire egyszerűek ( jó értelemben ), annyira különlegesek is. A Tiny Hearts for Valentine kollekciója a kedvecem, amely egy elegáns darabokból álló kollekció, amit nem csak pároknak tudok elképzelni, de legjobb barátnők között is édes ajándék lehet, hiszen a valentin nap nem csak a szerelmeseké lehet. A kollekció darabjait egy-egy visszafogott szív medál díszíti, végtelenül kedvesek számomra ezek az ékszerek így látatlanban is.
A másik kedvenc kollekcióm a LUCKY, elvégre szerencsére mindenkinek szüksége van, nem de? Szerencsét ajándékozni mindig is szép gesztus volt, ezekkel a medálokkal pedig még szebbek lehetnek.
Az, hogy Anna a fémet választotta ékszerei alapanyagául, kicsit kirí a mai ékszerkészítők közül, hiszen ma már rengetegen ( régebben köztük én is ) a színes fonalakat, zsinórokat, a bizsut választják alapanyagul. Üde színfoltként találtam rá Anna ékszereire, hiszen egy olyan anyagot választott alapul, amit mára már sokan "elfeledtek", pedig igazán időtálló darab és biztos, hogy bármely ékszert hordhatjuk a mindennapjainkban is, hiszen az anyag, annak színe, az ékszerek visszafogottsága megengedi ezt.
A White Love kollekciója engem is nagyon megfogott, hiszen annak darabjai feltűnőek, nagyobbak, de mégis elegánsak és nőiesek. A kollekcióban található gyűrűk nagyon megtetszettek, annyira másak, mégis szerethetőek.
Amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy a kollekcióinak leírása mennyire tükrözi azt, amiért készültek és amit jelentenek! Gyönyörűen megfogalmazott leírások, melyek miatt már azelőtt beleszeretsz a kollekcióba, hogy megnézted volna azt. Nem is csoda, hogy pályázatot is nyert, hiszen nagyszerű művésznek tartom jó magam is.
Azt hiszem az ékszerek magukért beszélnek, nincs más hátra, mint ellátogassatok Anna FACEBOOK oldalára, beleszeressetek ékszereibe és rendeljetek magatoknak is belőlük. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.