Minden nőnek megfordul a fejében élete során, hogy az a bizonyos szőke herceg fehér lovon hogyan fogja majd feltenni azt a bizonyos kérdést. Minden lány eltervezi, megálmodja és féltett kincsként őrzi lelke mélyén, majd amikor találkozik a nagy Ő-vel, minden porcikájával reméli, hogy úgy kéri majd feleségül, ahogy ő azt évekkel ezelőtt kigondolta. Piknik egy virágos rét közepén, pezsgő és nagyon finom szendvicsek, melyek persze diétásak, pillangók röpködnek körülöttük és a lemenő nap fényében, hegedű szó mellett, szívhez szóló beszéddel kéri meg kezét élete szerelme, majd a fehér paripán elvágtatnak a naplementébe. Vagy valami hasonló.

Sok esetben nem jön be, hiszen az elképzelt tündérmese nem kompatibilis minden hímneművel, mindnek meg van a maga elképzelése a körítésről, ritkán figyelembe veszi a Te álmaidat és belegyúrja a tervbe. Ha elég romantikus és figyelmes. Vagy ha tutira akar menni. Nincs is ezzel baj, elvégre úgy az igazi ez a nagy lépést jelentő meglepetés, ha a maga módján teszi azt a férfi.

A lényeg a MEGLEPETÉS. Igen. Mert hogy a fejemet a legkeményebb sziklába tudom olyankor verni, amikor közösségi oldalaink valamelyikén szembe találkozok a ténnyel, hogy egy eljegyzési vacsoráról nézek éppen remekül megtervezett fotókat, ahol a szülőktől kezdve a rokonságon át még a szomszéd néni is ott örömködik. Na már most, lehet hogy régimódi vagyok, de kérem, a nagy lépést beharangozó kérdés ne legyen előre meghívóba vésve és beharangozva, szűk 200 fős családi körben feltett. Nem. A lánykérés az úgy történjen, ahogyan annak kell. Tervezd meg szépen, sz.rd tele az alsód, hogy tetszeni fog-e a csajnak a körítés, na meg hogy igent mond-e. Ne készüljetek heteket KÖZÖSEN arra, hogy majd jól eljegyzitek egymást, ha csak nem vagytok 40 évesek és túl egy házasságon, mert akkor más a tészta.

Én nem közösködök senkivel, még a választottammal sem, szépen kérje meg a kezem és hadd örömködjek rajta, nem pedig eljegyezzük egymást. Nem. Nekem megkéri a kezem az a bizonyos, majd az esküvőn közösködünk. Vagy csak én állok így ezekhez a furcsa eljegyzési megtervezett bulikhoz?

Én szeretném, ha az tényleg csak rólam szólna, ha zokogva ugorhatnék a párom nyakába, amiért megtette. Akkor is, ha nem durran közben tűzijáték, de szeretném, ha az a pillanat csak a miénk lenne és nem kellene másokkal megosztani ezt a bensőséges eseményt. Másnap persze sikítozva felhívom a legjobb barátnőimet és töviről-hegyére beszámolok az egészről, de ha akarom megtartom magamnak, mert az csak a miénk.

Nem kell megbeszélni, hogy "figyelj drágám, össze kellene házasodnunk", mert ez még Carrynek és Bignek sem jött be a Szex és New Yorkban. Minden lány akarjon magának egy saját tündérmesét és bízzunk annyira a választottunkban, hogy ha eljön az a bizonyos esemény, életünk legszebb napjává fogja azt varázsolni, akkor is, ha nem egy virágos rét közepén történik majd a lánykérés.

Merjetek nagyot álmodni!