A tél nekem mindig is egy csoda volt és az is marad - már amikor havas. Minden évben, ha leesik az első hó, úgy szaladok ki még mindig, mint amikor először élvezhettem a havat. Számomra megnyugtató, csodálatos ahogyan hullanak ezek a tökéletlenül tökéletes pelyhek, a maguk útját járva. Csak bámulom és közben nem gondolok semmire. Amikor havas a táj, a kopasz fák, a rózsabokor, felettébb kellemes látvány, ezért kihasználva és kipróbálva a kis gépemet, meg kellett örökíteni a múlt heti csodát. Kinccsel nekivágtunk a hozzájuk közeli ösvénynek és kis erdőnek, s bár átfagytunk, szuper volt sétálni a hóban, meglátni és elkapni az apró részleteket. Következzen néhány kép az akkor készültekből, melyekhez leginkább nem fűznék semmit, csak pihenjetek néhány percet és görgessétek végig a fotókat.
Zsömle kutya imádja a havat, főleg amikor nagy és lépni sem tud benne, így természetes, hogy ő is körülöttem lábatlankodott, amikor az udvaron is készítettem néhány fotót. Hogy mennyi szeretet nyújt ez a kis szőrcsomó, hihetetlen!
Bár kicsit féltem az ösvényeken a vadaktól, amikor megálltam egy-egy növényt, részletet fotózni, akkor elfelejtettem hol is vagyok és csak a képre koncentráltam. Nem tökéletes fotók, de úgy gondolom próbaként tökéletesek - mert az enyémek.
Mit gondoltok a képekről? És a hóról? Alig várom, hogy tavasszal is készíthessek majd ilyen fotókat, amikor a fehéret felváltja a zöld, a fakó, szürke színek helyett pedig élettel teli árnyalatokat öltenek majd a fák.
Csodás hétvégét mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
