Sokszor elkezdtem már fejben ezt a bejegyzést és szuperül megfogalmazott mondatok kúsztak a fejembe, azonban jelenleg úgy érzem azok túl mesterkéltek voltak, így inkább csak belevágok és hagyom, hogy vigyenek a gondolataim, 'majd lesz belőle valami' alapon.

Akik régóta olvasnak tudják, hogy időnként megjelennek a blogon a motivációs posztok - az életmódváltásról, fogyásról, alakformálásról, egészséges étkezésről és testmozgásról-, aztán egyszer csak abbamaradnak. Sosem magyarázkodtam utána, csak remélni mertem, hogy nem tűnik majd fel nektek, mert akkor szembe kellett volna néznem azzal, hogy itt papoltam az olvasóknak mindenről, ami ebbe belefér és aztán egyszerre tojok rá magasról. Ki akarna ezzel szembenézni? Hát elsunnyogtam és nem csak itt, de az életben is. Pedig sínen voltam, szerettem, amit tavaly nyárra elértem, jól éreztem magam a bőrömben a nyaraláson. Aztán megengedtem magamnak néhány bűnös étkezést, mondván, hogy belefér. És itt rontottam el. Egy csalásból kettő lett, aztán már nem érdekelt, hogy filmet csak csipsszel néztünk vagy vacsorára gyorskaját rendeltünk. Élveztem, hogy eszem, amit akarok és közben próbáltam nem tudomást venni arról, hogy bizony hízok folyamatosan. Becsaptam magam helyette és nem foglalkoztam vele, pedig belül tudtam, hogy kellene, mert sírás lesz a vége. Tudtam, hogy a combomon megjelent a narancsbőr, sőt már inkább narancsültetvény, a hasam nagyobb, mint egy 6 hónapos kismamáé (jött is erre utaló kérdés...) és hogy egyáltalán nem szeretek magamon semmilyen ruhát, ami egy kicsit is szűk, hiába akartam szeretni magamon a csinos szabású ruhákat, rajtam nem voltak azok. Egyáltalán nem. Dühöngtem emiatt, bosszankodtam és szomorkodtam, mégsem tettem ellene, ideig-óráig mardosott belülről a gondolat, hogy elhíztam, aztán hagytam a picsába.

Augusztus 29-én aztán meg is érkezett az észhez térítő nagy pofon az élettől, pontosabban egy farmertől, amolyan eredményeként a hónapokig tartó zabálásomnak és lustaságomnak. Szűk volt, kényelmetlen és szorított. Egy olyan nadrág, ami előtte nagy volt derékban és enyhén ülepes volt. A falhoz vágott a szorító érzés a hasamon és tudtam, hogy ennyi volt, ezen változtatnom kell, betelt a pohár.

Mit betelt, túlcsordult!

Így fogtam a teljesen másra félretett pénzem és megkértem a párom, hogy munka után menjünk el bevásárolni, mert már undorodok magamtól, ideje észhez térnem, normálisan étkeznem, mozogni és úgy egyébként is odafigyelni az egészségemre. Tudtam, hogy muszáj, mert olyan testet láttam a tükörben, amilyet nem akartam és amit a páromnak sem akartam. Tetszeni akarok elsősorban magamnak végre. Úgy igazán! Ma, amikor ezeket a sorokat pötyögöm, 4. hete kezdődött el az életmódváltásom. Újra. Megint.

[caption id="attachment_6987" align="aligncenter" width="564"] "Légy önmagad legjobb verziója."[/caption]

Ha velem tartanál, ha követnéd a folyamatot, szeretnéd, ha motiválnálak és nem szeretnél lemaradni egy-egy tuti receptről vagy edzés-ötletről, akkor kövesd a blog Facebook-oldalát, segítsük egymást!

(folyt.köv.)