Mert én igen. A telefonommal alszom, azzal ébredek, óránként 5x csekkolom, nem-e maradtam le valamiről, mert ugye mindenki, minden fontos eseményt feltesz a nagy kék platformra.

Van kiút! Szombaton délelőtt kilőttem magam a Facebookról, Instagramról, Snapchatről, Viberről is. Nem, nem egy kísérlet és az abból születő cikk kedvéért, de menet közben rájöttem, hogy megosztom itt is azt, amit 3 nap alatt tapasztaltam.

Azt hittem bele fogok őrülni, hogy nem tudok egy órán keresztül értelmetlen videókat görgetni a Facebookon, vagy hogy nem csekkolhatom Instagramon a kedvenc felhasználóim friss posztjait. Folyton görgettem a hírfolyamokat, frissítettem az e-mailjeimet, néztem az Insta-sztorikat, csak hogy biztosan le ne maradjak semmiről és naprakész maradjak az utolsó követett celebem aznap viselt rúzsa kapcsán is. Valljuk be, ez beteges és a mai emberek legnagyobb része éppen így viselkedik. Még te is, aki éppen hevesen rázza a fejét, hogy "Én már pedig nem!", na nézz csak jó magadba... ugye? Te is függő vagy és rosszul vagy, ha a munkahelyeden nem tudod nyomkodni a telefonod egy tárgyalás közben vagy ha ki kell bírnod a következő szünetet jelző csengőig az iskolapadban. Kicsit beteges és erre rádöbbentem.

Megijedünk, amikor kiderül, hogy a szálláson nincs wi-fi vagy hogy a kajáldában lejelszavazták az addig ingyenes netet és nem tudjuk azonnal feltolni az Instagram, hogy éppen kávézunk egy nagyon fancy helyen. Ott van velünk tanulás alatt, fürdés közben, az étteremben, egy buliban.... mindenhol.

3 nap alatt olyan minimális szinten hiányzott csak bármelyik social media felület, hogy megmondom őszintén, nagyon meglepődtem. Nem tolták a képembe sehol, hogy "Pistike először kakilt a bilibe!", "Igent mondtam!", "Éppen a Mekiben ülök!" s még sorolhatnám azokat az infókat, amelyektől tudat alatt függni kezdtünk. Követjük ki hol van, kivel, mit csinál, hogyan érzi magát, mit lát maga előtt, mellett, fölött, alatt és ez egy olyan megfelelési kényszerrel jár - "Oda nekem is el kell mennem!", vagy "Nem érdekel mennyi volt a ruhája, nekem is kell!" - s így szép lassan a többségünk eltorzul és meg akar felelni egy olyan világnak, ami igazából nem is létezik.

Azzal töltjük az időnket, hogy olyan tartalmakat görgetünk 0-24-ben, amelyeket photoshoppoltak, Pinterestről töltöttek le, 600000x kattintás és póz utáni #elkapottpillanat képeket és közben elfelejtjük, hogy ha letennénk a kezünkből az okostelefont, akkor mi is szerezhetnénk élményeket. Én ez idő alatt kiolvastam egy könyvet, filmeket néztem meg, megírtam egy csomó cikket. Mert bármikor leülök a billentyűzet fölé, hogy írok egy posztot, át-át kattintok a Facebookra és aztán hagyom is a fenébe a cikket. Az elmúlt napokban viszont MINDEN EGYES NAP volt cikk, mert nem volt, ami elvonja a figyelmem.

Bloggerként megmondom, különösen féltem ettől, hiszen a blog Facebook oldala is megszűnt erre a pár napra, DE! így, hogy nem tudtam posztolni, nem is fotózgattam szinte semmit, hiszen nem volt hová feltennem. Ez nem normális! Azért kellene képeket készítenünk, hogy megörökítsünk egy jó pillanatot, egy jó színvilágot vagy bármit, de én rájöttem, hogy sok képem kizárólag azért készül, hogy feltöltsem. Részletfotók, outfit fotók, kaja-fotók. Csak azért, hogy megosszam.

Nyilván ettől függetlenül továbbra is megosztom veletek nagy részét azoknak, amelyeket eddig is, de nem fogok sírógörcsöt kapni, ha nem sikerül egy normális kép a napi szettemről vagy nem jók a fények és nem tudom lefotózni, milyen menő a bögrém meg a pizsamám.

Most visszatértem ugyan, de a telefonomon továbbra sincs fent sem a Facebook sem a Messenger alkalmazás, így nem fogok feleslegesen a telefonomon lógni olyankor is, amikor nem kellene. Üdítő volt ez a néhány nap digitális detox, néha be is fogom vezetni. És tudjátok mit? Míg ezt a cikket megírtam, egyszer sem kattintottam át a Face-re. Szeretném továbbvinni ezt, hogy nem csekkolok percenként mindent, mert így igazból nem veszi el egy olyan dolog a szabadidőm, aminek igazából semmi értelme.

Mindenki, aki most a képernyők mögött azt gondolja, hogy "De hát ez tök könnyű, miről beszél?!" az próbálja csak ki és tapasztalja meg, hogy nála kialakult-e már egy olyan függőség, amely már-már beteges.

Tehát: túlélhető-e néhány nap Facebook nélkül? IGEN!