Egy ideje kerülöm a személyesebb bejegyzéseket, bár nem direkt, egyszerűen nem volt semmi, amiről írni szerettem volna nektek ide. Eddig.

Aki néz Youtube-on és követ Instagramon, annak nem újdonság: vettünk egy házat a párommal. Itt is szerepelt már bakancslistán és végre meg is valósult, heteken belül beköltözünk a KÖZÖS OTTHONUNKBA. Nem volt egyszerű, mire túljutottunk a papírmunka nagy részén (mert hogy még mindig van), de valósággá válik és nem lehetnék ennél boldogabb.

Na de. Az ember ugyebár ott spórol, ahol csak tud, így szakembert nem hívtunk a munkálatokhoz, azt hiszem mindenki tudja, micsoda munkadíjakkal dolgoznak. Ennek eredményeképpen hulla fáradtak voltunk az első héten folyamatosan, mert munka után rohantunk a házhoz és csináltuk amíg kiláttunk a fejünkből. Aztán volt, hogy ki sem láttunk belőle, mert a konyha falat 2 napig csiszoltuk, annyi pormennyiségtől pedig mindketten úgy néztünk ki, mint azok a szobrok, amelyek jó pár évtizede már csak porosodnak. A hajmosás ilyenkor nem móka.

A csiszolást követő reggelen már sírhatnékom volt a fáradtságtól és ott tartottam, hogy felgyújtom az egészet, csak ne kelljen többet megmozdulnom.

Azt már nem is ecsetelném nagyon, hogy férfiakat meghazudtoló erővel küzdöttem, segítve a páromat a hatalmas fák kivágásával és a létező legutálatosabb növény, a borostyán kiölésével, ami MINDENHOL ott volt. Soha, senki ne ültessen, ismétlem SOHA!

Aztán amikor kezdett csinosodni a takarítás és festés után, amikor láttam, mi hová fog kerülni, amikor láttam az eredményét az mi két kezünk munkájának, nagyon büszke voltam, mert tudni illik, a lustább emberek táborába tartozom. Vagy tartoztam? Ez majd elválik. De már látni a végét, gyönyörűen alakul a közös kuckónk, ahol minden a mi, a családunk és a barátaink keze munkája, akiknek nem lehetünk elég hálásak.

Tehát az álmom igyekszik abban, hogy valóra váljon és amikor úgy igazán belegondolok, elérzékenyülök, mert baromi jó érzés. Az enyém, a miénk lesz, velünk lesz tele, mi töltjük meg emlékekkel, élményekkel, boldogsággal, vitákkal és nevetéssel és ez a tudat minden fáradtságot és kemény munkával töltött napot felülír. Az összeset.
(Csak hogy mulassatok egy kicsit: A sokadik napon annyira fáradt voltam, hogy kikértem a fagyit a fagyizóban, kifizettem és mint aki jól végezte dolgát, felpattantam a biciklire és vígan elindultam haza. Fagyi nélkül. A fagyis néni szerencsére utánam szólt.)

Szóval, ha kicsit megszaporodnak itt a lakással kapcsolatos cikkek, elnézést érte, de most ez élvezi a legnagyobb prioritást az életünkben.