Már egy hónapja, hogy itt van velünk Fülöp, a mi keverék kiskutyánk és úgy gondoltam, beszámolok arról, hogyan telt az első hónapom gazdiként.

Végre saját képekkel gazdagíthatom a cikket, hiszen az előző róla szóló bejegyzés írásakor még nem volt velünk, csak terveztük elhozni őt. A találkozásunk szerelem volt, a szakadó eső sem vehette el a kedvem, de hogyan is vehette volna el, ha már azóta vágyom kutyusra, mióta az eszemet tudom. Már a hazaúton sem tudtam vele betelni és tudtam, hogy ez egy szép kaland kezdete. Egyébként, aki még nem látta, Fülöp egy egész videót kapott a Youtube csatornámon, ITT megnézhető.

Szóval már egy hónapja én, vagyis mi vagyunk a világ legszebb, legédesebb, legokosabban néző és legrosszabb kiskutyának a gazdái.

De ő a legjobb, ami történt velük és minden egyes napunkba csal egy nagy adag boldogságot, vicces pillanatot, mérgelődést és büszkeséget. Nagyon eleven, imád játszani, nagyon huncut és minden rosszasághoz megvan az esze, bezzeg ha azt mondom neki, hogy menjen ki a házból... na, azt nem érti meg. :D Sokszor csak nézem, elképesztő, hogy ezt az édes kutyust valaki kidobta, de valahol talán szerencse is, mert engem igazán boldoggá tesz és a legszerencsésebb vagyok, amiért egymásra találtunk.

Reggel kaparja az ajtót, hogy menjek már ki hozzá, ha elmegyek dolgozni, sír.. sőt, ha csak kilépek a kapun, hogy behúzzam a kukát, sír. Szeret és tudja, hogy ránk mindig számíthat, főleg, amíg ilyen picinyke még. Mindig szerettem volna kutyát, tényleg, de sosem gondoltam volna, hogy egy kis szőrgombóc, aki az enyém és akit én nevelek, de legalábbis próbálok, ilyen sokat jelenthet nekem. Semmi pénzért nem adnám őt oda senkinek, elfoglalta a neki járó helyet a szívemben és nem mozdul onnan soha.

[caption id="attachment_8438" align="aligncenter" width="1536"] A hazaúton elfért egy dobozban[/caption]

Milyen az élet egy 3 hónapos, örökmozgó kutyával? Nehéz és próbára teszi az idegeimet, a kezem és a lábam a sok harapdálástól olyan, mint a csipke, de egyelőre képtelenség lenevelni arról, hogy rajtam élezze a fogait. Amikor beszökik és bebújik az asztal alá, mert tudja, hogy onnan nehezen tudom kiszedni és lopkodja a papucsainkat, úgy érzem, hogy én ehhez kevés leszek és sosem fog rám hallgatni. Aztán amikor fél a repülő hangjától és az én ölembe kucorodik, hogy megvédjem, olyankor tudom, hogy neki is én lettem a mindene.

Amikor puszilgat, vár haza, elalszik a karomban, játszik velem, néz azzal a gyönyörű barna szemével, olyankor tudom, hogy azért nem lehetett eddig kutyusom, mert őt szánták nekem, csakis őt.

Kívánom minden kutyusra vágyó gyereknek és felnőttnek, hogy teljesüljön az álma, hogy szerelembe essen egy kutyussal, mert annál igazibb és őszintébb, tiszta szeretet nem alakulhat ki, mint hármónk között.