Ezek a legzseniálisabb zenés filmek

A zenével tarkított filmek mindig is a gyengéim voltak, bevallom azóta, mióta megjelentek a High School Musical filmek. Azóta már kinőttem őket, de ha meghallom valamelyik dalt, bizony végigénekelem.

 

Az elmúlt években azonban olyan zseniális filmeket kaptunk, hogy némelyiket fel sem tudtam fogni, miután megnéztem. Olyan hatással van az emberre a szöveg, a dallam, mint semmi más. Mindez azért, mert nem csak halljuk, hanem látjuk is a dalt, a zseniális színészi játékot mögötte, az érzelmeket. Ezért fog meg minket is annyira egy-egy ilyen film és ezért nem tudunk tőle szabadulni utána. Én legalábbis, mert bármelyik zenés filmről is van szó, az összes filmzene rögtön rákerül a Spotify listámra és fixen ott is maradnak. Jöjjön az utóbbi évek legjobb zenés filmjeinek listája, nálam legalábbis ezek a tuti befutók. Mindegyiket rengetegszer megnéztem már, amióta először láttam és nem tudok rájuk unni, mindig feltöltenek.

 

La La Land

 

Tudtam, hogy amiben Ryan Gosling és Emma Stone együtt viszik a főszerepet, rossz film nem lehet. De hogy ennyire jó? Imádom, hogy végig egy dallamot hallhatunk, csak minden esetben másabb hangszereléssel, ettől még inkább egyben van a film. Szerelmes történet, de nem boldog végkifejlettel, ettől még inkább különlegesebb a történet.

https://www.youtube.com/watch?v=JoE48FaxWb4

Az, hogy Gosling fél éven keresztül napi 2 órát játszott zongorán, hogy a filmben tényleg az ő játékát hallhassuk, olyan extra a filmben, ami bőségesen hozzátesz a varázsához. Na meg Mr. Goslingéhoz is.

 

A legnagyobb showman

 

Amikor megláttam az előzetesét, onnantól tűkön ültem, tudtam hogy ez egy olyan film lesz, amitől nem tudok majd szabadulni. Olyan élmény volt ezt moziban látni, megélni a libabőrt a daloktól, megismerni ezt a fantasztikus történetet, hogy kötelezően levetíteném a mozikban félévente. Ezt aki ott nem élte át, bánhatja. Azóta megnéztem túlzás nélkül legalább 20 alkalommal, a film zenéit pedig minden nap legalább egyszer meghallgatom. Egytől-egyig fülbemászóak, van mondanivalójuk, motiválnak és inspirálnak, a zeneszerzőknek 10 Oscar is kijárt volna. Hugh Jackmannek olyan szinten jól állt ez a karakter, hogy nála jobb színészt nem is találhattak volna erre a szerepre.

https://www.youtube.com/watch?v=UlA0__qrTOY

Mondanom sem kell, hogy a film látványa is lenyűgöző és nem csak Hugh Jackman és Zac Efron miatt. Hugh-nak olyan énekhangja van, hogy el sem hittem, ezelőtt nem hallottam, azóta viszont minden videót megkerestem már róla. Zseniális.

 

Csillag születik

 

A fim adaptáció, egy verziót sem láttam ezelőtt, be fogom pótolni. Sajnos nem volt alkalmam moziban megnézni, de itthon is olyan hatással volt rám a film, hogy hol mosolyogtam, hol a hideg futkosott a hátamon a végén pedig, bevallom töredelmesen, zokogtam és percekig csak néztem magam elé. Ez nem csak egy szórakoztató film, súlyos mondanivalója van, amit utána bizony meg kell emészteni, nem csak feláll az ember és megy tovább a dolgára. A dalokat már kívülről fújom, Gaga tehetsége számomra sosem volt kérdés, Bradley karcos hangja pedig tökéletes mellé.

https://www.youtube.com/watch?v=CWNqYvRj89Y

A színészi játék, a film mondanivalója, a dalok, az egész látvány... Bradley Cooper zseniális munkát végzett, hiszen ő volt a forgatókönyvíró, a rendező és a producer is.

 

Bohém rapszódia

 

A napokban néztem meg és nem tértem magamhoz. A Queen dalait egyébként is szeretem és mindig jó megismerni egy-egy híres ember háttértörténetét. A kritikusok szerint hiába ferdített a történet sok helyen, ez nem egy dokumentumfilm volt, pont. Rami Maleket korábban egy filmben sem láttam még, de hogy embert így eljátszani valamit még soha életemben nem láttam, az fix. Amit művelt, az számomra már emberfeletti és ha nem nyerte volna meg az Oscart, az egész Akadémia lehúzhatta volna a rolót. Ez az ember egy zseni, nem is találok rá szavakat. Nagyon jól hozták azt a kort, a ruhákat, a díszletet, az ember elhiszi, hogy benne van a filmben.

https://www.youtube.com/watch?v=yb3MW9pmmFk

A Live Aid koncert beleírása a filmbe szuper húzás volt és az, hogy Rami szinte tökéletesen hozta Freddy minden mozdulatát, engem teljesen lenyűgözött.

A bejegyzés trackback címe:

https://konora.blog.hu/api/trackback/id/tr8816365746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása