Mindig is szerettem a növényeket, egyértelmű is volt, hogy nekünk is lesz majd kint is és bent is. Kint nincs sok, a kutyák rendezik a terepet egyelőre, de bent az utóbbi időben nagyon megszaporodott a zöldek száma és imádom!
A fehér színt különösen feldobja és a legletisztultabb lakásba is lehet növényt találni, ami passzol oda, nem sok, viszont remekül és kiegészíti a berendezést. Akik viszont igazi mániákusok, azok olyan különleges szépségeket találhatnak, hogy még a szavuk is eláll.
Aki fél egyedül belevágni, kérje egy hozzáértő segítségét, hiszen nem mindegy, melyik növény hová kerül, hogy elég fény érje vagy éppen sötét pontra kell tenni.
Amikor fehér lett a nappalink tudtam, hogy én is zölddel szeretném feldobni, tudtam, hogy jól fog állni neki. Kicsiben kezdtem, egy szerencsebambusszal, mert szerettünk volna egy hatalmas virágot a sarokba, de vagy túl drágának találtuk vagy nem tudtuk volna elképzelni. Az utóbbi pár napban viszont kaptunk két óriási növényt, gyönyörűek, totális a szerelem és tényleg annyira jól mutat a nappaliban! Szeretnék még akasztható kaspókat néhány futónövénynek, akik a folyosón nevelkednek.
Egyedül a hálószobában nincs (még) semmi, egyelőre nem tudom, hová lehetne tenni, de amint megfejtem, biztosan oda is kerül majd valami, mert igazán belelendültem a növények gyűjtésébe. Meg is mutatom nektek az eddigi kis csodákat, hátha ti is kedvet kaptok hozzájuk.
Egy év itt lakás alatt máris 6 orchidea gyűlt össze, szüli-és névnapokra kaptam őket, szuper helyük van a folyosó ablakban és amikor virágzanak, rögtön mesés látvány fogadja azt, aki belép a bejárati ajtón. A folyosón apróbb növények vannak, mind zöld, virág nélküli, legtöbb futó, várom, hogy bokrosodjanak, sokasodjanak és az új helyükre kerülhessenek.
A két hatalmas virágon kívül több apróság van a nappaliban és szeretnék még többet, a kanapé fölött szinte látom őket magam előtt, szerintem gyönyörűek lesznek.
Szerintem szuper dolog növényekkel körülvenni magunkat, sokkal otthonosabbnak érzem azóta a házat és bár túl nagy szakértő sem vagyok, mindegyiket szépen tudom nevelgetni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.