Influencer vagy? Vállald a felelősséget!

Az Instagram a mai világban egyébként is egy veszélyes terep és a szülők helyében nem is hagynám, hogy 10-12 éves gyerekek regisztráljanak, egész egyszerűen nem nekik való. Pont.

 pexels-plann-4549414.jpg

Olyan hamis képet ad a világról az alkalmazás, amit sajnos a naiv, tudatlan fiatalok el is hisznek és nem értik, nekik miért nincs derékig érő hajuk, a legmenőbb telefonjuk, L-es műkörmük és tonnányi smink rajtuk. Miért nem lehet nekik is Gucci öv a derekukon és Chanel táska a kezükben. Nem, ebben nem csak az influencerek vagy átlagfelhasználók a hibásak, hiszen miért is ne tehetnék fel, mit vásároltak éppen, miből áll a napi szettjük, milyen sikereket érnek el? Minden joguk megvan hozzá, ezt aláírom, a saját profiljuk, én is megosztom, amire büszke vagyok. Az, hogy ezt a fiatalok nem képesek megfelelően befogadni, valahol a szülő hibája is, mert azt viszont az ő dolga lenne közölni a gyerekkel, hogy ha majd dolgozik, ő is tud ezekre spórolni, mert senkinek nem hullik az ölébe. Nem, az influencereknek sem, ők is megdolgoznak a pénzükért, nekik ez a munkájuk. Csak a fiatalok túl korán akarják mindezt, mert azt látják, ez a normális és kimarad a gyerekkoruk, mert itt meg a TikTokon nőnek fel.

Viszont, vannak olyan tartalmak, amelyeket egyáltalán nem kellene a nagyvilág elé tárniuk. Mint amikor egy 20 éves lány az arcot érintő plasztikai beavatkozásokat reklámozza, mint a botox és társai. Fiatal követői vannak, egyáltalán nem azt kellene feléjük közvetíteni, hogy már ilyen fiatalon adják erre a fejüket, mert nem szépek úgy, ahogy vannak és fel kell töltetniük az arcukat, elfedni a mimikai ráncaikat (már ha vannak egyáltalán…).

pexels-plann-4549408.jpg

Azt sem tartom felelősségteljes viselkedésnek, hogy elég nagy részük az autóból élőzik, posztol, sztorizik vezetés közben, hiszen ez TILOS. Mit sugall mégis a követőknek, akik isszák a szavait? Ennyire menő vagyok, te is csináld ezt, ez a normális, gáz vagy, ha pirosnál vagy álló autónál fotózod le a körmöd, a táskát melletted vagy mondod el, hová tartasz éppen.

Miért kell olyat reklámozniuk, amiről ők is tudják, hogy abszolút nem helyes? Miért kell magukat és a HITELESSÉGÜKET pénzért eladni? Miért kell 20 évesen azt reklámozni, hogy a koplalás menő és egészséges? Ja, mert fizettek azért, hogy az étkezéseid 99 %-a folyékony legyen, mert hatásos. Lapos lett a hasad tőle? Hát persze, mert kb. nulla tápanyagot és élelmet vittél be a szervezetedbe. De reklámozd csak, hogy ez egészséges és könnyű és finom..

pexels-daria-shevtsova-3326713.jpg

Igenis, akik nagy követőtáborral rendelkeznek, azok felelősséggel tartoznak minden posztjukért és sztorijukért, mert tízezrek látják! S bizony a legnagyobb részük nagyon fiatal és befolyásolható még, így mindent elhisznek, amit az interneten látnak, ezért igenis vállalni kell értük a felelősséget és helyes példát mutatni nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://konora.blog.hu/api/trackback/id/tr9316376016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása