Amikor még aktívan videóztam, volt egy olyan sorozat a csatornán, hogy 1 hónap, 5 kedvenc. Nos, ezt átültetem ide is egy kicsit más formában, még pedig egy adott márkától mindig bemutatom nektek a három kedvenc termékemet, hátha segít nektek is.
A Makeup Revolution márka évek óta a sminkes kosaram része, amióta megjelent itthon is a kínálat. Ha röviden kellene jellemeznem: olcsó és szuper! Számomra egyike azoknak a márkáknak, ahol az ár nem megy a minőség rovására, így bátran ajánlom azoknak, akik még csak ismerkednek a sminkelés világával és nem akarnak rögtön vagyonokat költeni arra, hogy kikísérletezzék, mi áll jól nekik. Az elmúlt évek során rengeteg terméket próbáltam a kínálatból, jöjjön ezek közül 3 kedvenc!
Makeup Revolution Blush arcpirosító paletta - Blush Queen
Életem első és azóta is egyetlen pirosító palettája, mert tökéletesen kiszolgálja az igényeimet, hiszen 8 különböző árnyalat van benne, így a hangulatomhoz és a sminkem többi részéhez tudom igazítani a pirosítóm színét is. A pigmentáltsága zseniális, éppen annyira csillog, hogy a hétköznapokra is tökéletes legyen, de ha úgy akarom, finoman építhetem is az árnyalatot, ha a sminkem többi része is erősebb. Nem porol, nem hagy egy nagy pacát az arcon, egyszerűen nem tudok belekötni!
Makeup Revolution Conceal & Define folyékony korrektor
Először is: 25 árnyalatban elérhető. 25!!! Ez mennyire király dolog már? Nekem is 2 árnyalatban van meg itthon, egy világosabb a szem alatti területre és van egy sötétebb a bőrhibákra. Az állaga könnyed, a fedése ennek ellenére tökéletes, gond nélkül összedolgozható az alapozóval, elfedi a nagyobb bőrhibákat is és a nap folyamán sem tűnik el és nem is csomósodik. Nekem ez lett az állandó korrektorom, pedig hosszú évekig egy másik volt, ez azonban átvette a helyét és nem is tervezem lecserélni.
Makeup Revolution Soph X - Extra Spice paletta
Nem vagyok az az őrült sminkpaletta gyűjtő, aki máris rohan, ha megjelenik egy új, mert nincs szüksége az embernek 20+ palettára, ezért azt hiszem 3 van mindössze és az egyik ez. Imádom a színeit, visszafogott és elég ütős árnyalatok is vannak benne. Mind jól kihasználható a szemem színével, így az összes használatban van. A matt árnyalatok sem porolnak túlzottan, a csillámos verziók szinte egyáltalán nem, így mire végzek, nincs a szemem alatt egy komplett paletta, ami nagy plusz pont. A pigmentáltsága elképesztő, nem kell építgetni a színeket, rögtön megjelennek és azután ott is maradnak, 8-10 órán át is. Ennél több nem várható egy palettától, számomra ez az egyik kedvenc.
Jöhetnek még ilyen cikkek más márkákkal?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.