Egy (beauty)blogger karácsonyi kívánságlistája

Idén rengeteg változáson, fejlődésen ment keresztül a blog, így kicsit jobban belelátok már abba, hogy mi is szükséges mindehhez, na meg jobban odavagyok a technikai dolgokért. Nem meglepő hát, hogy idén sok hasznos kütyüre is vágyom az egyéb nőcis dolgaim mellett!

Persze a hasznos kütyük mellett befigyel majd egy 100. óra és rúzs is, de hát nőből vagyok, na! A kívánságlisták azért hasznosak, mert így én is mindig van hová nyúljak, ha éppen új termékre szeretnék gyűjteni és így szép lassan megvalósulhatnak az itt leírtak. Egy-egy tételt mindig kipipálok a korábbi listáimról is, így nem csak vaktában álmodozok, inkább célokat próbálok kitűzni magam elé.

 

Remington kúpvas

 

Imádom göndören viselni a hajam, van is egy nagy kúpvasam, de egy ilyen kicsi verzióra is fáj a fogam, főképp azért, mert ha ilyennel készítem el a hajam, akkor 3 napig benne marad és egyszerűen fantasztikus. Kölcsönben volt nálam egy Remington, így csak ettől a márkától választanék.

Fujifilm Instax Mini 9 fényképezőgép

 

Hogy én milyen régóta vágyom egyre! Most viszont, amikor elmentünk megvenni a Canon-t, megint szembe jött velem ez a kicsike és KELL KELL KELL! Annyira jó, hogy random, beállítás nélkül meg tudjuk örökíteni a pillanatokat és örök emlékként eltenni azután, hogy erre ki kell neveznem egy perselyt. Ez most a listám legfőbb eleme.

Ciaté Glitter Flip Lipstick

 

A legmenőbb rúzs, ami felkenve matt, majd ha összeérinted az ajkaidat, csillámossá válik... varázslat! Jó beauty bloggerhez híven természetesen csak tesztelés céljából... Kit vakítok, imádnám! :D Nagyon ki szeretném próbálni, az eddig látott videókban tökéletesen működött.

Canon EF 50mm f/1.8 STM objektív

 

Ez egy fix objektív, de a benne lévő 1.8-as érték miatt még szebb hatást tudok vele elérni a videókba és az outfit fotók során is, így ezt januárban meg is fogom vásárolni és alig várom már, hogy ezzel dolgozhassunk!

 

Kindle Paperwhite 3 e-book olvasó

 

Egy e-book olvasó is régi vágyam már, de most, hogy ismét elég sokat olvasok, megint csak előkerült, hogy kell ez nekem. Természetesen vannak olcsóbbak, de akkor már szeretném, ha azt szerezhetném meg, amelyikre igazán vágyom, az pedig ez lenne. Remélem, hogy jövőre ezt is kipipálhatom majd a listámon végre!

Paperwhite mágneses védőtok

 

Csak azért, hogy elég pontos legyen a kívánságom, melléteszek egy tokot is. Egyértelmű, hogy a bordót szeretném és e nélkül nem is vennék ilyen kütyüt, hiszen annyira szép, nem szeretném, ha baja esne, amikor a táskámban utazik.

 

NYX glitter szettek

 

Nagyon, nagyon szeretnék már készíteni a csatornára egy glitteres sminket és ehhez a NYX glitter alapjára fáj a leginkább a fogam. Aztán megláttam, hogy szettben is kaphatóak és azonnal a listán a helyük.

Tovább böngészve megláttam ezeket a metál glittereket és OMG! Hát ezekkel milyen gyönyörű sminket lehetne készíteni? Valahonnan be kell őket szereznem.

FOSSIL ES4327 karóra

 

Ma már nincs olyan nap, hogy ne viselnék karórát, a mániámmá váltak, így kutatom az újabb kedvenceket. Ezt a Fossilt nem régiben már láthattátok a blogon, akkor ajándékként ajánlottam, de mivel nekem is ez tetszik a legjobban, így elraktározom magamnak. Egyébként a prokarorak.hu teljes női kínálatát bezsebelném magamnak, de milliókat nem keresek. Még! :D

 

Siira ruha

 

Őt még nem emlegettem a blogon, pedig olyan csoda ruhákat varr, hogy csorog a nyálam. Sok darabon akadt már meg a szemem, de egy ideje keresem álmaim kis piros ruháját és megtaláltam! A képen mindegyik csodás, de a tölcsér ujjú az annyira én vagyok, egy ilyet be fogok szerezni hamarosan. Az oldalra nézzetek rá, garantált az ámulat! Ezzel aztán olyan outfit poszt készülne, hogy csak na!

 

ezsubegz copper case

 

Tudjátok, hogy imádok mindent, ami Zsuzsi kezei alól kikerül, nem volt ez másképp ezekkel az új neszikkel sem. Ez a tetőtől-talpig aranyba bújtatott darab rögtön elrabolta a szívem és már látom is benne imádott sminktermékeimet.

 

Chillearrings marble karkötők

 

Az ásványokért odavagyok, így nem csoda, hogy rögtön megakadt a szemem ezeken a gyönyörű, feltűnő karkötőkön. Istenien mutat a gyöngyök közötti nagyobb elemek használata,a legstílusosabb darabok, amelyeket mostanában láttam! Na meg remekül passzolnak a Fossil karóra számlapjához is. :D Azt hiszem, egy ilyenre is hamarosan ráteszem majd a kezem, mert szerelem.

 

Magam is meglepődtem, hogy idén egészen hasznos dolgokra vágyom és csak néhány plusz darab került be, de azok is azért, mert igazán a szívem csücskei. Szép munka, Nóri!

Nektek mi szerepel a karácsonyi kívánságlistátokon?

A bejegyzés trackback címe:

https://konora.blog.hu/api/trackback/id/tr6216365602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása