Sosem döntöttem még bejegyzés írása mellett negatív élmény miatt, de ezt most ki kell írnom magamból, mert fontosnak érzem és mert nem bírom magamban tartani. Hosszú lesz.
Ezer éve szeretnék egy kutyust, mióta az eszemet tudom, de sosem lehetett, nekem pedig a szívem szakadt meg, amikor vihettem volna haza és süket fülekre találtam. Most viszont saját házba költözünk, így tudtam, hogy eljött végre az én időm és lehet egy négylábú társam. Görcsösen szerettem volna egy francia buldogot, oda meg vissza vagyok értük, de a sors más kutyust szánt nekem.
Van egy Facebook csoport, egy időre kiléptem, ám néhány napja visszatértem és áldok mindent, hogy most, mert ha nem teszem, ha várok még, lemaradok arról a kutyusról, aki napokon belül az enyém lehet és ilyen izgatott még talán sosem voltam. Út szélén talált csöppség és aki megtalálta, gazdát szeretett volna neki találni, én pedig megláttam és beleszerettem, tudtam, hogy meg kell mutatni a páromnak. Beleegyezett, velem madarat lehetett fogatni, meg is beszéltük a részleteket a megtalálóval, egy héten belül mehetek érte. Nekem ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha már ennyi idő után találtam egy olyan kutyust, akiről tudtam, hogy Ő az, akkor miért ne mennék el érte?
Nos, a környezetem erről nem így vélekedik és napok óta kapom az ívet. "Keverék kutya helyben is lenne!", "Keverék? (nevetés), azt hittem különleges."
Nekem ő különleges, mert egymásra találtunk és pont!
Hogy lehetnek ilyen rosszindulatúak, amikor látják, mekkora örömmel mesélem azt, hogy az új otthonunkba rögtön hárman költözünk?! Sosem venném el más örömét ilyen megjegyzésekkel. Először rosszul esett, aztán rájöttem, hogy ők ezt egyszerűen csak nem értik és nem foglalkozom velük, nem vehetik el a kedvem, mert úgy várom, hogy találkozzak a leendő kiskutyámmal, mint még nagyjából soha semmit és ha csak belegondolok, szinte zokognék örömömben. Mert egy nagyon régi, nagyon dédelgetett álmom végre valóra válik és a szívemben a hely, amit félretettem egy valamikori kutyának, az végre foglalt egy 8 hetes kisfiú szőrgombóc által.
Mindenkinek van álma, amire ha esélyt kap, megteszi érte, amit csak tud. Én érte megyek és megmentem, mindent megadok neki és felnevelem. Megtanítom, amire kell, foglalkozom vele és legfőképpen: esélyt adok neki az életre.
Hálát adok a sorsnak, amiért éppen az a lány találta meg ezt a kutyust, akivel egy csoportban vagyok, mert így az enyém lehet, akire mindig is vártam. Éppen rá.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.