Decemberben viselj pirosat!
Decemberben viselj pirosat!

Ha valaki azt kérné tőlem, bökjem ki az első ünnepi színt, ami eszembe jut, az a piros lenne. Bármilyen ünnepre jellemző, de a mikulás-karácsony időszakban nálam fokozottan nagy szerepet kap ez a szín.

 

Ebben az időszakban előtérbe is kerül, halmozom a vörös rúzsokat , a körmeim is mindig valamely árnyalatában pompáznak és idén beszereztem egy csoda, piros pörgős szoknyát is, amiért egyszerűen odavagyok! Tudtam, hogy ezt itt is meg szeretném mutatni, ...

Egy (beauty)blogger karácsonyi kívánságlistája
Egy (beauty)blogger karácsonyi kívánságlistája

Idén rengeteg változáson, fejlődésen ment keresztül a blog, így kicsit jobban belelátok már abba, hogy mi is szükséges mindehhez, na meg jobban odavagyok a technikai dolgokért. Nem meglepő hát, hogy idén sok hasznos kütyüre is vágyom az egyéb nőcis dolgaim mellett!

Persze a hasznos kütyük mellett befigyel majd egy 100. óra és rúzs is, de hát nőből vagyok, na! A kívánságlisták azért hasznosak, mert így én is mindig van hová nyúljak, ha éppen új ...

Kézzel varrt dekoráció
Kézzel varrt dekoráció

Persze nagyon egyszerű beugrani az áruházakba és megvásárolni a karácsonyi dekorhoz szükséges díszeket, de ha van egy kis időnk, próbáljuk meg inkább mi magunk elkészíteni egy részét! Nem csak jó szórakozás, de rendkívül jó érzés lesz a kezünk munkáját viszontlátni.

Nálam évek óta van két olyan díszítő elem, amit kézzel készítek, minden évben gyártok is hozzájuk, így már szép számmal akad és minden évben alig várom, hogy felkerüljenek a ...

Hozd ki a szettedből a legtöbbet!
Hozd ki a szettedből a legtöbbet!

Akár egyszerűbb, akár különlegesebb ruhadarabot vásárolsz, igyekezz többféleképpen viselni, így máris olyan, mintha többet vettél volna és jobban ki tudod majd használni.

 

A mai szettemnek két ilyen darabja is van, az egyik az ing, a másik pedig az ékszer, amit választottam hozzá. Szerettem volna egy olyan outfitet viselni, ami egyszerre csinos, mégis hanyag , amit tökéletesen tudtam hozni a csizma és az ing kontrasztjával. Kis személyes és örömteli infó: ...

Ajándékozz magyar márkát!
Ajándékozz magyar márkát!

Ha van rá lehetőségünk, hogy a hazai gyártókat részesítsük előnyben, miért ne tennénk? Nem csak az a szép, ami külföldi márka és drága, sőt!

 

Itthon is rengeteg kincsre lelhetünk, a Facebookon ma már meg is találjuk hamar, de a Google keresőjébe is elég csak annyit írni, hogy "magyar tervező" és máris rengeteg márkát kaphatunk. Én idén már rendeltem hazai tervezőtől karácsonyi ajándékot és úgy gondoltam, adok nektek is néhány tippet.

 

...

Készíts egyedi bögréket ajándékba
Készíts egyedi bögréket ajándékba

Folytatódjék az egyedi ajándékokat bemutató cikk sorozat! Ma egy olyan tippet osztok meg veletek, amelyet nem most próbáltam ki először, de most voltam végre igazán elégedett a bögrék kész állapotával.

 

Ez is filléres ajándék, mint a karkötők , de ettől függetlenül nagyon mutatós, egyedire szabható és igazán hasznos ajándék. Bögréket biztosan mindenki adott és kapott is már élete során,éppen ezért kell rajtuk kicsit tuningolni és olyan mintát ...

Készíts karkötő(ket) ajándékba
Készíts karkötő(ket) ajándékba

A saját kezű ajándékok sosem mennek ki a divatból. Még ha nem is sikerülnek tökéletesre, a gondolat, hogy valaki időt és energiát szánt arra, hogy meglepjen minket, szerintem felér egy tökéletesen kivitelezett meglepetéssel.

 

Tudjátok, hogy nagyon szeretek alkotni és ezt igyekszem itt is megosztani, legutóbb a kincses ládám történetét és fázisait ismerhettétek meg. Ma ismét a piros színé a főszerep, két karkötőt készítettem el nektek, amelyek remek ...

Idén ajándékozz valami maradandót!
Idén ajándékozz valami maradandót!

Karácsonykor sokan bajban vannak az ajándékokkal és beleesnek abba a hibába, hogy megveszik a 10. tusfürdőcsomagot és a 20. üveg bort, S.O.S. ajándékként vagy akkor, ha egész egyszerűen semmi ötletük.

 

Persze, ezek is ajándékok, de megmondom őszintén, ezek azok a fajták, amelyekről rögtön tudja az ember, hogy az ajándékozó egy percet nem szánt egy jó ötletre . Senki ne vegye magára és természetes, ha nem régóta ismerjük az illetőt, akkor megfelelő, ...

Különleges ajándék, saját kezűleg
Különleges ajándék, saját kezűleg

Kereken egy hónapunk van hátra karácsonyig, így amit eddig halogattál, ideje nekilátni, mert a végén azt veszed észre, hogy már nincs rá időd.

Nálam már nagy erőkkel készülnek az ajándékok, a díszek , főképp azért, mert a csatornámra mindennapra tervezek videót és ehhez sok tartalmat kell előállítanom, időben. Ha esetleg nem szeretnél lemaradni a decemberi videó áradatról , ITT keresd és iratkozz fel. :) (Önreklám vége.)

A mai ötlet viszont csak itt ...

Így hangolódj az ünnepekre, már most!
Így hangolódj az ünnepekre, már most!

Kicsivel több, mint egy hónap van hátra karácsonyig, ami elsőre soknak tűnhet, de higgyétek el, kettőt pislogtok és már csak egy hetetek lesz hátra az ünnepekig. Hogy ne nyűgnek lásd a készülődést, ezért hangolódj rá!

 

Nekem már szeptemberben nehezen sikerült visszafognom magam, hogy a telefonom lejátszási listáján ne cseréljem a nyári slágereket karácsonyi klasszikusokra, így elhihetitek, fanatikusan odavagyok érte , bár aki régóta olvas, az már ...

Konora

Friss topikok

  • Daniel Markus: Szuper blog, és divatos a táska is! :) Ha táskához trendi ékszert keresel, akkor ajánlom a MARSCHA... (2020.12.19. 13:51) Egy magyar márka, (nem) csak anyukáknak
  • Szabolcs Molnár: Nekem 1 éve a feleségem a fodrászom. Jól szórakozunk hajvágás közben. Még 2-3 év és belejön. :)) :... (2020.11.17. 20:06) Hasznos ajándékok a pasiknak
  • Norcsoo: Utána is tudok egészségesen étkezni, akár életem végéig, igen.Egy étrend mindenki idejébe belefér,... (2020.09.15. 11:19) Kösz nem, diétázom!
  • Bódiné Jenei Csilla: Egy időben nagyon tetszett a tusvonal, mindig festettem magamnak, bár igaz, hogy sokat kínlódtam, ... (2019.09.07. 06:10) Gyönyörű, cicás tusvonal 4 lépésben
  • KÉRDEZZTŐLEM: Mennyi kattintàst kell elèrni posztonkènt,hogy megèrje ezzel foglalkozni? (2019.09.02. 17:59) A (nem is olyan) könnyű blogger élet

Címkék

ajándék (27) ajánló (196) arcápolás (18) bőrápolás (6) brittas (5) christmas (13) dekoráció (17) divat (65) DIY (35) egészség (10) ékszer (12) ékszerek (5) életmód (8) esküvő (5) ezsubegz (6) fashion (5) film (8) fitness (9) fitness diaries (17) frizura (7) haj (9) hajápolás (11) hangulat (6) healthy (7) így viseld (5) inspiráció (138) instagram (6) interjú (36) karácsony (57) kihívás (6) kívánságlista (5) köröm (13) lush (13) magyar designer (16) magyar márka (5) magyar tervező (26) make up (12) merengő (14) motiváció (6) nails (17) notino (19) nyár (12) ősz (18) ötlet (9) otthon (9) outfit (71) recept (11) smink (28) sorozat (6) személyes (55) szépségápolás (12) táska (11) tavasz (13) teszt (30) tipp (9) tippek (49) trend (13) videó (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása